Nem gondoltál bele, hogy ez rosszul is elsülhet; hogy valaki szenvedni fog. Úgy érezted, ez jár neked. Vagy ha nem is jár, de nem tiltakoztál ellene. És látod, most attól szenvedsz, hogy nem akarod őt bántani. Pedig már bántottad, csak ő még nem tudja. Rinyálsz itt nekem, hogy jaj, most mi lesz. Nem lesz semmi különös, vagy csendben maradsz, és vállalod a bűntudatot, amíg csak vele vagy, és talán még tovább is, vagy kitálalsz, végignézed, ahogy összetörik a szemed láttára. Megjegyzem, a bűntudat itt is társad marad. Viszont a második esetben ki is dob téged a francba. És tudod mit? Jól teszi.
Nekem aztán jónak mondod, hogy mennyire nehéz a hűség. Figyi, én is tudom, üdv a klubban… épp ideje volt már, hogy megtapasztald, miről beszéltem eddig; de hidd el, ha szereted igazán, tényleg megéri. Komolyan. Erre jössz te a vágyakkal, meg az emberi lényből fakadó természetes ösztönökkel, az ember nem monogám, stb… lerágott csont. Tudom. Mindenki tudja. De ez van. Gondolj bele, úúúú mennyire jó lenne, ha azzal lehetnél, akit éppen megkívánsz. Nagyon zsír, ugye??? Aztán most gondolj bele szépen, hogy ő is valaki mással van. Azt csinálja vele, amit csak ti ketten szoktatok, amitől ő a tiéd, te az övé. Itt álltam meg. Csak a gondolat is megbolondít, hogy valaki máshoz ér, és fordítva. Azóta ez jut eszembe, akárhányszor meglátok valakit, akit megkívánnék. Borzalmas. Ugye, így már annyira nem is lenne jó buli ez a nyitott kapcsolat?? Vagy ha még így is jó, akkor te nem szereted igazán. Hagyd, ha tudod, hogy nem bírsz magaddal. Ja, hogy neked ő fontos?! Bocsi. De akkor miről is beszélünk???