rólam, rólad, rólatok, neked, nektek

Én úgy szeretném elmondani. Csak kérdezd meg! Nem akarok rád zúdítani mindent, ha nem is vagy rá kíváncsi. Meg akartam kérdezni, hogy akarsz-e róla beszélni, de olyan hülyén jött volna ki. Nem mertem kimondani a kérdést, pedig kettő is eszembe jutott. Nem tudom, hogy ez a nyíltság mennyire zavar; nem akarlak zavarba hozni. Már amennyire ez nálad lehetséges, nem tudom. Lehet, hogy én lennék zavarban a közöny(pedig nem is vagy az) miatt, és én érezném magam rosszul, hogy ekkora ügyet csinálok belőle. Hát bocs. (Nem érdekel, hogy háttal nem kezdünk mondatot.) De ez nekem nagy ügy. Megint az lett. Mindig is az volt. Csak egy darabig volt hová rejteni. Eltűnt a rejtekhely, mintha soha nem is lett volna, és úgy állok itt ezzel az egésszel, mintha egy nap sem telt volna el. Mégis valahogy más most az egész. Nem látok objektíven, nem is akarok. Szeretem, mikor egész nap bevillanásokkal van tele a fejem. Agyalok és írok. Gyomorgörccsel egybekötve. Hozzáteszem, majd másfél éve nem találkoztam ezzel.

Úgy elmondanám. Mit miért, és miért nem. Van, amit megmagyaráznék, van, amiért bocsánatot kérnék, és van, amit sosem mondanék el, ha nem kérdezel rá. És vannak mozdulatok, pillanatok, amiket soha semmiért nem adnék oda.

Kérdezd meg. Elmondom.

Mégegyszer bocs. Ha túl őszinte.

Ez a bejegyzés 2008. június 18. szerda napon 20:47 órakor készült, és a(z) Besorolatlan témához tartozik. Nyomon követheted az erre a bejegyzésre adott válaszokat RSS 2.0 forráson keresztül. Hagyhatsz hozzászólást, vagy tehetsz visszakövetést oldaladról.