Légy magadra büszke. Élsz. Túlélsz. Felállsz a padlóról, ledobod magadról a vágyat. Sikerült legyőznöd. Vagyis megint legyőzették veled. Kitalálsz magadnak egy másik ént, akiben eltemeted az egész fájdalmat, szorongást, dühöngést, és vágyakozást. Tudod, hogy amire vágysz, már régen nem elérhető. Annyiszor ott voltál a közelében, hogy elfáradtál vágyni rá. Feladás nincs benned. Csak feledni akarás. És ez már fél siker. Elfáradtál várni és remélni. Már csak a végét várod. Hogy ne jöjjön elő a nap minden egyes órájában a másik éned, ne akarj őrjöngeni csak azért, mert ennyi, és ne vádold magad, hogy megint elhitted. Nem hitették el veled, csak elhitted. Egyszerű az egész, és nem tudom, hol lett elrontva, csak azt tudom, hogy nincs elrontva. Nem lehet elrontani, ami nincs. Vagy ha mégis van? Akkor sem lehet, mert egy halva született dolgot nehéz elrontani.
De talán neked ez is sikerült. Talán neked minden sikerült, amit nem kellett volna megtenned. De akkor nem lennél ma az, aki. Egy gyenge, hitetlen, és ragaszkodó nő, aki hálás azért, ha hagyják szeretni.
Ha pedig vágyni nem engedik, hát majd megtanul nélküle élni. Mert erős, határozott, és a végletekig sziklaszilárdan hisz abban, hogy megéri az egész.
