Senki sem mondta, hogy könnyű lesz. Füvet nyírok egy olyan kertben, ami nem is az enyém. Átmászok a kerítésen, és elindulok balra. Mert látom, hogy jobbra nincs út. Nincs hová lépni. Nem választás; kényszer.
Üvegvirágok vannak az út közepén elhajítva. Mindegyik kincs, és még nem törtek össze. Rendületlenül hisznek, és kiállnak mindent, mert jön majd egy szexi botanikus, aki csodásnak tartja őket, meglátja bennük a szépséget, és újraülteti őket egy szeretettel átitatott földben, ahol új gyökeret eresztve pompázhatnak. Nincsenek jelek, minden csak úgy megtörténik. Mert meg kell történnie. És egetrengető virágzással bizonyítják, hogy méltóak a szerelemre. Hervadni nem tudnak, mert üvegből vannak. Csak összetörni. Azt viszont elég könnyen.
Ne játssz az üvegvirágokkal. Mert ha összetöröd, meg fogod vágni magad. És a virágokat nem érdekli, hogy mit akarsz. Ők a gesztusaidból élnek. Mindegy, mit mondasz, és mindegy, mit akarsz. Az a lényeg, ahogyan rájuk nézel, ahogyan hozzájuk érsz.
Ne játssz az üvegvirágokkal.