A melltartó rendkívül fontos, és nélkülözhetetlen használati cikk. Célja, hogy a női melleknek formát adjon. Illetve idősebb nőknél konkrétan a tartás a lényeg. Van, akinek tényleg nincs rá szüksége. Pusztán a szépsége miatt hordja, esetleg gyűjtő; és van, aki nem hordja, pedig nagyon ráférne…
Három fő részből áll: a kosarak, a pántok, és a háton keresztben végigfutó kapcsos rész. A kosarak kialakítása különböző lehet; létezik fix kosaras – ez esetben hol vékonyabb, hol vastagabb szivaccsal van kibélelve - , illetve van a hagyományos fajta, amelynek kosara maga az anyag. Mindkét típusnál a mell alatti vonalon található a merevítő; vékony, hajlított fém, ezáltal kap formát a melltartó. Normál méretezése A betűtől E-ig tart, de természetesen ennél jóval nagyobbak is léteznek. Mivel a méret egy betűből és egy számból áll, kitérnék a számozás jelentőségére is. 75-nél kezdődik, és ötösével növekszik. A mell alatti körfogatot jelenti, tehát a háton keresztbefutó kapcsos rész hosszúságát. A pántoknál két variáció létezik: cserélhető vagy fix pántos. A cserélhetőn belül létezik egy úgynevezett szilikon pánt; átlátszó, így nem üt el a ruha színétől, és nem igazán látszik, ha ez a cél.
Készíthetik pamutból, műszálból, csipkéből. Sőt performanszokhoz akár ételből is. Itt persze elveszíti eredeti funkcióját, viszont jól mutat. Mindenféle színben létezik, megtalálható pánt nélkül is, egyes modellek elöl kapcsosak, vagy szilikonos a hátsó rész. Sőt, ma már létezik öntapadós melltartó, az exkluzív, mindenhol kivágott ruhákhoz: két tenyér méretű, csepp alakú „matrica” – tart, de sehol sem látszik ki.
szeptember 19th, 2008, 22:31
hát egy nő sem beszélt még nekem ilyen meggyőzően arról, hogy mi is a melltartó. köszönöm, most már tudni fogom.
szeptember 21st, 2008, 10:20
örülök, hogy ismeretterjesztőként működik:D
muszáj volt írnom valamiről, és semmi sem ment 1300 karakter hosszan…egy barátom javasolta a témát, úgy tűnik, jó ötlet volt:)